Paracelsus Szoboravató

Azzal a céllal hozta létre Demeter Zoltán 2014-ben a Tokaj Alapítványt, hogy a tokaji borvidéket egy egészként értelmezve, annak történelmi múltját és értékeit gondozva építsük tovább kulturális és szakmai jövőjét a kortársi környezet bevonásával. Alapítványunk programjának egyik legfontosabb pontja egy borvidéki emlékpark létrehozatala. Az erre legalkalmasabb helyszínként kizárólag Tokajra, mint a borvidék fővárosára és névadó településére tudunk gondolni, ahol a színház, a világörökségi bormúzeum és konferenciaközpont udvarát rendezzük át oly módon, hogy méltó környezete legyen egy történelmi emlékparknak.

A parkkal korunk egy olyan nyomasztó gondjára is szeretnénk példát mutató megoldást teremteni, mint az egyének közötti gondolat-kicserélődések megszűnése. Célunk egy olyan közösségi tér létrehozatala, ahol egy történelmi hangulat körbeölelő környezetében egészséges beszélgetések, viták és töltekező építkezések formálódjanak az emberek között. Szeretnénk továbbá a helyieknek és az idelátogatóknak a figyelmét felhívni arra, hogy a borvidék elmúlt 500 évének kik voltak a meghatározó gondolkodói, szellemi és gyakorlati építői. Terveink szerint az emlékparkba szobrokat és domborműveket fogunk felállítani minden évben egyet-egyet.

Az emlékpark második szobrával annak a Paracelsusnak állított emléket a Tokaj Alapítvány 2016. szeptember 16-án, aki elsőként vitte el a világba (Európába) a hírt a tokaji bor különlegességéről.

Az eseményt Demeter Zoltán borász, a Tokaj Alapítvány életre hívója nyitotta meg, aki kiemelte Paracelsus hírvivői szerepét, ám egyidőben rávilágított arra, hogy a jelenkornak is meg kell találnia a maga XXI. századba illeszthető legendáját, amely korszerűen végezhetné el azt a feladatot, melyet közel félezer éve az aranyvessző története oly tökéletesen, máig hatóan megtett.

A szobor felavatójaként Héjj Dávid, a Tokaji Borividék Fejlesztési Tanács elnöke még a szobor leleplezése előtt tartott beszédében reflektált a borvidéki összefogás fontosságára és elengedhetetlen voltára, továbbá arra, hogy az állami támogatási rendszeren keresztül mindent megtesznek annak érdekében, hogy Tokaj-Hegyalja újkori fejlődését elősegítsék. A felkínált lehetőségekkel viszont a helyieknek kell tudni élni.

A Benke Zoltán szobrászművész által készített Paracelsus mellszobrot Héjj Dávid és Demeter Zoltán együtt leplezték le.

Dr. Nagy Kornél történész, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos munkatársaként tartotta meg előadását Paracelsus méltatójaként.

Az avató rendezvény lezárásaként Demeter Anett, a Tokaj Alapítvány vezetője átadta a Tokaj Alapítvány PRO DISTRICTU TOKAIENSIS díját Kézdy Dánielnek a Tokaj – Emberek és Dűlők című könyv szerzőjének és Ripka Gergelynek a Tokaj Kalauz írójának. A Tokaj Alapítvány által létrehozott díjat minden szoboravató alkalmával átadják, mivel az alapítvány évről-évre kiemel egy a jelenben a borvidékért dolgozó embert, akit az adott év szobrászművésze által egyedileg, egyetlen példányban készített grafikával vagy tusrajzzal díjaznak. Ebben az évben Kézdy Dániel Benke Zoltán szobrász Paracelsusról, míg Ripka Gergely Illyés Antal szobrász dr. Szabó Józsefről készített rajzát kapta meg.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Urs Brönnimann követtanácsos úr, Svájc Magyarországi Nagykövetségének ügyvivője. Örömmel fogadta a Tokaj Alapítvány azt a lehetőséget, hogy a Tokaji Borvidéki Emlékpark a Paracelsus szobron keresztül állomása legyen a „Grand Tour of Switzerland in Hungary” kezdeményezésnek, melynek lényege olyan helyek felkeresése és bemutatása, amelyek összefüggenek Svájccal.

Az avatást követő fogadáson bemutatta borait a Barta Pince Mádról, a Béres Szőlőbirtok Erdőbényéről, a Dereszla Pincészet Bodrogkeresztúrból, az Erzsébet Pince Tokajból, a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok Tarcalról és a Pendits Szőlőbirtok Abaújszántóról.

A gasztronómiát az encsi Anyukám Mondta Étterem képviselte.

A Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet munkatársainak köszönhetően megkóstolhatták az esemény vendégei a XIX. századból, tehát még a filoxéra előtti időkből származó, az akkori Tokajban termesztésben lévő szőlőfajták némelyikét.

Az Emlékpark támogatói: Tokaj Város Önkormányzata, Nemzeti Együttműködési Alap, Pecsenye Roland, Colas Északkő és Demeter Zoltán.