A jubileumi album előjegyzési időszaka folytatódik

Az idén megjelenésének 150 éves jubileumát ünneplő Tokaj-Hegyaljai Album fakszimile reprint kiadásának előjegyzési időszaka folytatódik.
A kedvezményes előjegyzési áras időszak lezárult, de a megjelenésükig továbbra is lehetőség nyílik a kiadványok előrendelésére azok eredeti árán.

A jubileumi album előjegyzési időszaka folytatódik részletei…

KÖZLEMÉNY

A Tokaj Alapítvány a következő tájékoztatást adja.

Az alapítvány által létrehozott és támogatott Tokaji Borvidéki Emlékparkban eddig megjelent szobrainak kiválasztás szempontjai a következők voltak:

2015. Dr. Szabó József (1822-1894)
Véleményünk szerint Ő volt az első, aki nagy pontosságú geológia térképet rajzolt borvidékünkről. A térkép kiadásának a 150 éves évfordulójáról is megemlékez-tünk a szobor felállításával. Személyében emlékeztünk meg a közelgő Tokaj-Hegyaljai Album első kiadásának kerek évfordulójáról is, melynek szerkesztője és részben írója is volt

2016. Paracelsus – Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheim (1493-1541)
Úgy gondoljuk, hogy az ő tevékenysége okán juthatott el Európába a Tokaji bor híre, ezzel megalapozva annak világhódítását. Egyben a szobor szimbóluma annak, hogy a világba a magunkról elküldött üzenetek legalább félezer évenként megújulásra szorulnak.

Tervezett megemlékezések az elkövetkező években:

Bél Mátyás – polihisztor
Matolai János – földrajztudós
Derczeni Derczeni János – királyi tanácsos
Szirmay Antal – történész
Galeotto Marzio – olasz természettudós
Szikszai Fabricius Balázs – református prédikátortanár
II. Rákóczi Ferenc – erdélyi és magyarországi fejedelem
XIV. Lajos – francia király
I. Nagy Péter – orosz cár
Márai Sándor – író
Hamvas Béla – író

Szeretnénk ezúton kérni mindenkit, akinek megjegyzése és észrevétele van a fent megnevezett szobor- vagy dombormű állításra megjelölt történelmi személyek-kel, a Tokaji Borvidék formálásában betöltött szerepükkel kapcsolatosan, az vegye fel a kapcsolatot az alapítvány működtetőivel egyeztetés és a pontos értel-mezés céljából, mielőtt befolyásolná és hatással lenne az érdeklődő és ünneplő közösségekre.

Köszönjük.
Tokaj Alapítvány
2017

TOKAJ ALAPÍTVÁNY
H-3910 Tokaj, József Attila u. 10.
www.dzalapitvany.hu
info@dzalapitvany.hu

Paracelsus Szoboravató

Azzal a céllal hozta létre Demeter Zoltán 2014-ben a Tokaj Alapítványt, hogy a tokaji borvidéket egy egészként értelmezve, annak történelmi múltját és értékeit gondozva építsük tovább kulturális és szakmai jövőjét a kortársi környezet bevonásával. Alapítványunk programjának egyik legfontosabb pontja egy borvidéki emlékpark létrehozatala. Az erre legalkalmasabb helyszínként kizárólag Tokajra, mint a borvidék fővárosára és névadó településére tudunk gondolni, ahol a színház, a világörökségi bormúzeum és konferenciaközpont udvarát rendezzük át oly módon, hogy méltó környezete legyen egy történelmi emlékparknak.

Paracelsus Szoboravató részletei…

Posta György – Dr. Szabó József szobrának avatójára

DR. SZABÓ JÓZSEF SZOBRÁNAK AVATÓJÁRA
POSTA GYÖRGY – TOKAJ VÁROS POLGÁRMESTERE
2015. szeptember 18.

Tisztelt Képviselő Urak, Tisztelt Polgármester Hölgyek és Urak!
Kedves Vendégek!

Engedjék meg, hogy Petőfi Sándor Úti leveléből idézzek:
… „E hegyeken laknak az öröm
istenei, innen küldik szét a
világba apostolaikat a palackokba
zárt aranyszínű lángokat, hogy
prédikálják a népeiknek, miszerint
e föld nem siralom völgye.”

Ritka esemény egy város életében új emlékpark avatása, különösen úgy, hogy civil kezdeményezés eredménye. A Tokaj Alapítvány és Tokaj város Önkormányzatának együttműködésével kerül sor erre az eseményre.
Örülök, hogy engem ért a megtiszteltetés a mai szoboravatás alkalmából, jó szívvel teszek ennek eleget.
Minden szobor, így a Szabó József szobor is azt üzeni számunkra, hogy akinek nincs múltja, nincs jövője sem.

Posta György – Dr. Szabó József szobrának avatójára részletei…

Dr. Kecskeméti Tibor – Dr. Szabó József szobrának avatójára

DR. SZABÓ JÓZSEF SZOBRÁNAK AVATÓJÁRA
DR. KECSKEMÉTI TIBOR – GEOLÓGUS
2015. szeptember 18.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szabó József a Pesti Egyetem Ásvány-Kőzettan professzora a Tokaj-Hegyaljai Bormívelő Egyesület megbízásából 1863-tól földtani vizsgálatokat és térképezést végzett a Hegyalján. Hegyalja legnagyobb részét miocén kori vulkáni kőzetek építik fel, melyek mállásából képződő talajok befolyásolják a szőlők, s a belőle készült borok minőségét. Az Egyesület arra volt kíváncsi: hol milyen kőzet fordul elő. Szabó vizsgálatai során elkülönítette és térképen ábrázolta a különböző kőzetek előfordulását. A színezett térkép 1865-re készült el.
A térkép megjelenésének 150. évfordulója alkalmából a Tokaj Alapítvány szobrot emelt a neves geológusnak.

Dr. Kecskeméti Tibor – Dr. Szabó József szobrának avatójára részletei…

Demeter Zoltán – Dr. Szabó József szobrának avatójára

DR. SZABÓ JÓZSEF SZOBRÁNAK AVATÓJÁRA
DEMETER ZOLTÁN – ALAPÍTÓ
2015. szeptember 18.

Kedves Barátaim!
Kedves Megemlékezők!

A Tokaj Alapítvány olyan közösségi felelősségvállalással fordul a borvidék felé, amely erősíteni tudja az itt élők identitástudatát, próbál segíteni az értelmezhető és értelmes munkából születő teljesítmények létrejöttében illetve megkísérli elhelyezni a borvidéki történelemben a ma itt alkotni vágyó embert.

Demeter Zoltán – Dr. Szabó József szobrának avatójára részletei…

A Tokaj Alapítvány meghirdette aktuális fotópályázatát TOKAJ és a TÉL címmel

A cél TOKAJ és a TÉLI ÉVSZAK – ezen belül a kultúrkör téli ünnepei, kiemelten a KARÁCSONY és ÚJÉV – kapcsolatának újragondolt módon történő állóképi megörökítése. Szándékunk olyan fotók bemutatása, melyek egyszerre klasszikusak és formabontóak. Örömmel vesszük jelen pályázati kiírás keretei között a stúdiófotókat is.

 Keressük azt a 6 fotót, amelyek megmutatják a borvidék és a téli évszak kapcsolatát, közvetíteni tudják az ünnepi készülődés és töltekezés varázslatos hangulatát, magával ragadó érzelemvilágát.

Tovább a fotópályázathoz…